Sorozatok

Írásunk Magyarország makrogazdasági teljesítményét és egyensúlyi mutatóit vizsgálja nemzetközi összehasonlításban a 2020 és 2023 közötti időszakban, arra is kitérve, hogy az elmúlt években milyen változások történtek a 2010-es évek folyamataihoz viszonyítva.2 A közelmúlt sajátosságainak azonosítását megnehezíti, hogy a 2020-as éveket szokatlan mértékű makrogazdasági instabilitás jellemezte, amelyhez a jelentős állami túlköltekezés, valamint a költségvetési folyamatok rendszeres félreterve zése és kiszámíthatatlansága is számottevően hozzájárult. Az időszak első évére a Covid-járványhoz köthető visszaesés, 2021-re a növekedés visszapattanása, 2022-re a cserearányromlásra ráerősítő választási költekezés okozta jelentős külső egyensúlyromlás és az infláció felpörgése, 2023-ra pedig a belföldi felhaszná lás brutális csökkenése miatt bekövetkezett gazdasági visszaesés, valamint a külső egyensúly ezt kísérő, példátlan mértékű korrekciója nyomta rá a bélyegét. A magyar gazdaság instabilitása több negatív európai rekord (a legmagasabb infláció, a legnagyobb relatív állami kamatkiadás, és a belföldi kereslet legsú lyosabb visszaesése 2023-ban) elérésében nyilvánult meg, következménye pedig a gazdaság 2024-ben remélt élénkülésének elmaradása lett. A kilengések ellenére is azonosítható néhány változás a 2010-es éveket jellem ző folyamatokhoz viszonyítva. (1) Nem folytatódott a magyar gazdaság terme lékenységi lemaradása; (2) csillapult a 2010-es években tapasztalt „beruházási düh”, amely különösen a kormányzati beruházások aránytalan növekedésében mutatkozott meg; (3) a fogyasztás relatív változásában is korrekció történt: a GDP-hez viszonyítva kissé gyorsult a fogyasztás emelkedése. Áttekintésünk egy felkapott hírből indul ki: „Románia 2023-ban lehagyta Magyarországot”. Azért indítunk ezzel a témával, mert ez jó példát kínál annak bemutatására, hogy a helyükön kell kezelni a vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity, PPP) mért relatív mutatószámokat (közöttük az egy főre jutó GDP-t), amelyeknek egyes évek közötti különbségei nem feltétlenül tükrözik a relatív volumenek változását. Ezt követően először keresztmetszetben, PPP-n mért adatok alapján, majd volumenindexekre támaszkodva nyújtunk áttekintést a 2010-es évtizedet és az elmúlt éveket jellemző makrogazdasági fejlemények néhány fontos metszetéről egyrészt regionális, másrészt szélesebb európai összehasonlításban. Ezután áttekintjük azokat a folyamatokat, amelyek a hazai gazdaság nagyfokú makrogazdasági instabilitásához vezettek az elmúlt években, és bemutatjuk az instabilitás megjelenési formáit. Először a GDP, a bruttó hazai reáljövedelem (RGDI, a cserearányhatással kiigazított GDP) és a belföldi fel használás, valamint a külső egyensúly hektikus alakulásáról adunk képet, majd a makrogazdasági instabilitás két másik megjelenési formáját, a költségvetési és az inflációs folyamatokat vizsgáljuk.

A nemzetközi tőkemozgások a világgazdaság fő ütőerét képezik. Mind a küldő, mind a fogadó ország szempontjából kiemelt fontosságúak, szorosan kapcsolód nak azok gazdasági, társadalmi fejlődéséhez, kockázati megítéléshez, termelé kenységi potenciáljához. Annak ellenére, hogy a tőketranszferek (ami magában foglalja a portfólió, működőtőke- és banki transzfereket is) elsősorban a fejlett országok között zajlanak, mégis inkább a felzárkózó országok szempontjából bírnak kiemelt jelentőséggel. Ezekben az országokban a gazdaság erősen kitett a külföldi tőketranszferek volatilitásának, vagy éppen szűkös elérhetőségének, mivel a költségvetés finanszírozhatósága részben az ország tőkevonzó képes ségétől is függ. A tőkemozgások mögött meghúzódó motivációkat a fogadó (pull) és a küldő (push) tényezők szemszögéből szükséges és lehetséges értékelni (Fernandez- Arias 1996). Eszerint a push faktorok inkább a portfolió befektetések esetén azono síthatók egyértelműen (magasabb megtérülés keresése, kockázatkezelés stb.), miközben a pull tényezők inkább a külföldi működőtőke (foreign direct invest ment, továbbiakban FDI) esetében rajzolódnak ki pontosabban. Ez utóbbi nem véletlen, mivel az FDI-beruházások esetében a tőketulajdonos olyan stratégiai („puha”) szempontokat is figyelembe vesz a döntései meghozatalakor, amelyek nek a portfolió befektető jellemzően kisebb figyelmet szentel, ezért elsődlegesen a hangsúly nem a lokális viszonyokon, hanem inkább az FDI-befektető globá lis, hosszú távú stratégiáján van (Albuquerque et al. 2005). Emiatt az elmúlt évtizedekben végbement strukturális változásokat az FDI-transzferekben nem értékelhetjük kizárólag a fogadó országok szempontjából, szükséges a küldő országok vállalatai stratégiáinak figyelembevétele is.

Mind gyakrabban merül fel Magyarországon, hogy kimerültek a tartalékok, a munkaerőhiány már a termelés korlátját jelenti. E helyzetért a közgondolkodás jobbára az elvándorlást okolja, a kormányzat pedig a források bővítését keresi. Mit is jelent a munkaerőhiány? Részletesen vizsgálta a kérdést a jelenség fel erősödésének időszakában a Munkaerőpiaci Tükör 2016 Közelkép c. fejezete (Köllő szerk. 2017). Köllő és szerzőtársai (2017) hangsúlyozzák, hogy a hiány adott bérek mellett értelmezhető, s ez a pontosítás viszonylagossá teszi a munka erőhiányt, és rámutatnak arra, hogy a hiányhelyzetekre vonatkozó utalások érdekvezéreltek, s inkább panaszként értelmezhetőek. Lehet, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot az adott bérek mellett, miközben az áralkalmazkodást és/ vagy a mobilitást különféle korlátok akadályozzák, vagy az elérhető munkások kínálata lassabban növekszik, mint a keresett munkásoké a közelmúltban jellemző bérek mellett, esetleg a politika tartja elégtelennek valamely munkaerőfajta kínálatát, valamilyen fontos társadalmi cél eléréséhez. Lehetséges természetesen a különféle hiányhelyzeteket a fentiek alapján tipizálni, az adott időszakhoz kötődő pillanatnyi hiányok alapján, de minden esetben az adott bérek mellett kialakult helyzetet látjuk. Ebben a keretben értelmezhető az elvándorlás is. A Társadalmi Riport 2016 kötetben megjelent korábbi tanulmányában Hárs (2016) mutatott rá, hogy az erősödő munkaerő hiányos környezetben a növekvő elvándorlásnak nem volt a bérek alakulására érzékelhető hatása Magyarországon. A WIIW (Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche) összeha sonlító adatbázisán alapuló tanulmány (Astrov et al. 2021) a kelet-közép- európai régióban általánosan tapasztalt munkaerőpiaci hiányjelenségeket vizsgálja. Eszerint a hasonlóságok mellett jól láthatóak a magyar folyamatok és a munka erőhiánnyal kapcsolatos vélekedések eltérései is. A munkaerőhiány a 2010-es évek közepétől többféle indikátor szerint je lentősnek és állandónak látszott Magyarországon. Egy vállalat tevékenysége korlátjaként érzékelhet néhány vagy akár egy hiányzó embert is (az adott bérek mellett). Az így mért, vállalati válaszokra alapozott magyar mutatók már 2014 ben kiugróak voltak, meghaladták az EU27 átlagát és a régió országaiét is.

A negyedik ipari forradalom felforgató gazdasági és társadalmi hatásai gyors reagáló- és alkalmazkodóképességet igényelnek. Nem túlzás azt állítani, hogy a hatékony gazdasági eredményesség az előretekintő perspektíván múlik – ponto sabban a jövőre vonatkozó pontos előrejelzés és tervezés képességén. A digitális korszakot olyan fejlett technológiák integrálása jellemzi, mint a mesterséges intelligencia (MI) és gépi tanulás, a generatív MI, a kvantum-számítástechnika, a blokklánc, a 3D-nyomtatás, a dolgok internete (IoT), vagy éppen az önvezető autók. A digitális átalakulás minden munkavállaló, vállalkozás és szervezet szá mára egyaránt jelent lehetőséget és kihívást. Az Európai Unió a digitális átállást a növekedés kulcsfontosságú motorjának tekinti, az Unió globálisan sérülékeny helyzetének (European Commission (Draghi) 2024a, 2024b; Marcus–Rossi 2024) javítását várja tőle, így az EU olyan kezdeményezésekkel segíti az innovatív és fenntartható gazdaság előmozdítását, mint a Digitális Európa Program (Digital Europe Programme) vagy az Európa Digitális Évtizede (Europe’s Digital Decade). Az európai gazdaság digitalizálásának igénye túlmutat az internet-hozzáférés puszta kiterjesztésén; a társadalom minden területét átfogó integrációt szorgal maz, amely hatással van az oktatásra, a foglalkoztatásra, a közszolgáltatásokra ( Małkowska et al. 2021) és a digitális szakadékok áthidalására. A digitális átala kulás nyomon követése elsősorban olyan kvantitatív eszközökre támaszkodik, mint például a digitális gazdaság és társadalom index (Digital Economy and Society Index, DESI), amely többek között a munkahelyek digitalizáltságának alapján nyújt komplex képet a digitális folyamatok dinamikájáról. A munka helyek digitalizáltságát azon vállalkozások arányával mérik, amelyekre jellemző a digitális eszközhasználat és a digitális munkavégzés, például valamelyik ERP (Enterprise Resource Planning, azaz Vállalatirányítási Információs Rendszer) szoftver, közösségi média, Big Data, felhőalapú szolgáltatás, MI-technológia vagy elektronikus számlázás használata (Függelék F1. táblázat). Kutatásunk során az internethasználat, a digitális készségek szintje, a távmunka gyakorisága, valamint az infokommunikációs technológiák (IKT) munkahelyi kommunikációban történő használata alapján vizsgáltuk a munkahelyi digitalizáció mértékét, valamint a magyar társadalom általános digitális helyzetét a foglalkozási csoportok és a regionális különbségek európai kontextusában. Elemzésünkben az európai társadalmak tanulmányozásának egyik legfontosabb adat infrastruktúráját, az European Social Survey adatgyűjtésének 10. hullámát használtuk (ESS ERIC 2023) fő adatforrásként az európai országok digitalizációs folyamatainak összehasonlítása céljából. Az eredmények rámutatnak arra, hogy míg az észak- és nyugat-európai országokban intenzív a digitális eszközök munka helyi alkalmazása, addig a közép- és dél-európai régiókban, így Magyarországon is kevésbé elterjedt, különösen az alacsonyabb képzettségű munkavállalók köré ben. Ezek az eltérések alapvetően befolyásolják a munkavégzés hatékonyságát és a munkavállalók lehetőségeit a gazdaság digitalizálódó szegmenseiben való részvételre, amely növeli az érintett munkavállalók automatizációs kockázatát, azaz annak a valószínűségét, hogy az automatizációs folyamatok az adott munka körökben a munkahelyek megszűnéséhez vezethetnek. A tanulmány betekintést nyújt a digitalizációs folyamatok munkaerőpiaci hatásaiba és felhívja a figyelmet a regionális és foglalkozási egyenlőtlenségek jelentőségére.

Magyarország az egyetlen a visegrádi országok közül, amelynek népessége évről évre folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben. Ennek eredménye képpen 1990 és 2020 között az országban élők száma 10,4 millióról 9,8 millióra ( 5,8%-kal) csökkent. Ez alatt az idő alatt Lengyelországban gyakorlatilag nem változott (0,2%-kal mérséklődött) a lakosság 38 milliós létszáma, míg Cseh ország ban 10,4-ről 10,7 millióra, Szlovákiában pedig 5,3-ról 5,5 millióra (egyaránt 3,2%-kal) emelkedett a népesség a hivatalos adatok szerint. A népesség számának változása több szempontból is jelentősen befolyásolja egy társadalom életét (Mason–Lee 2022). Kihívást jelent sok más mellett a különböző korcsoportok közötti újraelosztásra épülő rendszerek miatt (pl. nyug díjrendszer, egészségbiztosítás), érinti az állami és piaci szolgáltatásokhoz kap csolódó kapacitások kihasználtságát, a természeti erőforrások felhasználásának ütemét és a klímaváltozás tempóját. Ennek megfelelően a demográfiai folyamatok alakulása gyakori témája a tudományos kutatásoknak és egyre inkább előtérbe kerül a közbeszédben itthon és külföldön egyaránt. A nyilvános diskurzusokban különösen sok szó esik a születések számának alakulásáról, illetve a nemzetközi vándorlásról, és annak hatásairól. Mindezek mellett – részben a koronavírus- járvány kapcsán – egyre gyakrabban kerül szóba a születéskor várható élettar tam alakulása, illetve hogy milyen társadalmi-gazdasági kihívásokkal jár egy társadalom számára a lakosság átlagéletkorának emelkedése.

A családszerkezet mintázata, valamint annak változásai az egyéni életúton össze függést mutatnak a társadalmi státusz különböző jellemzőivel, ami arra utal, hogy az együttélési formák alakulásában a társadalmi státusznak meghatározó szerepe van. Más szavakkal, a társadalmi státusz egyes dimenziói (pl. iskolai végzettség, munkaerőpiaci helyzet) szelekciós tényezőkként jelennek meg a demográfiai magatartás/jellemzők különböző aspektusaiban, amelyek azután meghatározzák az együttélési formákat is. Ugyanakkor az együttélési formák maguk is gerjeszthetnek társadalmi egyenlőtlenségeket: például vagyoni és jövedelmi, egészségi állapotbeli egyenlőtlenségeket; gyermekes családokra vonatkoztatva pedig a gyermekek kimeneti mutatóinak különböző dimenzióiban. Azzal a kérdéssel, hogy a családszerkezet és annak változásai milyen szere pet játszanak a társadalmi egyenlőtlenség és a szegénység újratermelődésében, már több évtizede foglalkoznak kutatások (lásd pl. Bernardi–Boertien 2017; Cherlin 2014; Esping-Andersen 2007; McLanahan–Percheski 2008; Wax 2007). A kérdés vizsgálatának aktualitását az adja, hogy a családi életutak egyre inkább diverzifikálódnak, és ez a családszerkezeti hatások súlyát növelheti a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének rendszerében. Tanulmányunkban a családszerkezeti jellemzők egy dimenziójával, a szülőség formáival foglalkozunk. Elemzésünkben kilépünk az együttélésen alapuló család keretéből, hiszen a gyermeküktől különélő szülőket is vizsgáljuk. Továbbá a pótszülőséget is bevonjuk a megfigyelési körbe, kitágítva ezzel a családszerke zeti vizsgálatok klasszikus megközelítését, amelyek már korábban is kimutatták a társadalmi státusz és a gyermekes családok típusai közötti összefüggéseket (Harcsa–Monostori 2018, 2020). A szülőség aktuális formái egyfajta lenyomatai azoknak a demográfiai ese ményeknek, amelyek a párkapcsolati és a szülői életpályáján bekövetkeztek. A válás, a szülők szétköltözése, az özvegyülés, az újraházasodás, új partner kapcsolatba lépés, illetve a különböző kapcsolatokból származó gyermekek megszületése, azok az események, amelyek a szülőség formáját meghatározzák.

Az etnikailag vegyes házasságok kialakulását támogató és akadályozó tényezők elemzése fontos bemeneti információkkal szolgálhat az oktatás-, a munka erőpiaci és egészségügyi politikának. Mind az országos, mind a helyi döntés hozóknak érdemes tudatosítaniuk, hogy a roma és magyar etnikailag vegyes párkapcsolatok1 számának növekedése és földrajzi eloszlása hatással lehet a népességnövekedés földrajzi eloszlására; a roma és magyar párkapcsolatokban született gyermekek jólétére, akiknek másféle szükségleteik lehetnek, mint az etnikailag homogén házasságokban született gyermekeknek; és megfelelő intézményi háttértámogatás hiányában veszélyeztetheti az etnikai-kulturális szocializáció egyensúlyát. Feltételezzük ugyanakkor, hogy minél merevebb egy társadalom rétegződése, minél nagyobb a gazdasági és társadalmi környezet szegmentáltsága, annál ke vésbé valószínű a(z etnikailag) polarizált csoportokhoz tartozó egyének között az etnikai vegyes párkapcsolatok kialakulása. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2011. és 2022. évi teljes körű, egyéni szintű népszámlálási adatai segítségével azt vizsgáljuk, hogy a magyarországi nagyobb városokra 2011-ben jellemző strukturális mutatók és az ugyanezekben a városokban 2022-ben mért roma és magyar etnikailag vegyes párkapcsolatok prevalenciája milyen statisztikai kapcsolatban van egymással.

A gazdasági fejlődés és növekedés elvárt üteme ma már elképzelhetetlen a nők aktív szerepvállalása nélkül. A nőkkel szembeni elvárások változásával egyre inkább középpontba kerülnek a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségek feltérképezésére irányuló kutatások. Ezen kutatások között egyre jelentősebb teret kapnak a vállalkozási hajlandóság, a vállalkozásindítás és a vállalkozások teljesítményével kapcsolatos vizsgálatok. A Világbank által 2006 óta mért Gender Gap Index2 és az European Institute for Gender Equality (EIGE 2024) egyaránt a nők és a férfiak társadalmi sze repe, tevékenysége, teljesítménye közötti különbségeket vizsgáló meghatározó információforrások közé tartoznak. Az indexek lehetővé teszik a nemi egyen lőtlenségek regionális és időbeli változásainak nyomon követését. Az ENSZ közgyűlése által a fenntartható fejlődés elérése érdekében elfogadott keretrendszer, az Agenda 2030, illetve a kapcsolódó Fenntarthatósági fejlődési célok (Susta inable Development Goals, SDGs) között szintén szerepel „a nemek egyenlő ségének megvalósítása, minden nő és lány társadalmi szerepének megerősítése” (UN 2015), ami további lendületet adott a nemek közötti egyenlőtlenségek szélesebb körű feltárásának, illetve az egyenlőség biztosítását szolgáló konkrét cselekvéseknek. A nők vállalkozási aktivitásának támogatása e probléma keze lésének egyik lehetséges – és az OECD Closing the Gender Gap – Act Now című kiadványa által is említett – eszköze lehet (OECD 2012). A nők hazai helyzetére vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) publikál különböző szakstatisztikákból származó, nemek szerinti bontásban adatokat3, lásd többek között a Nők és férfiak Magyarországon című kiadványt (KSH 2019). A szisztematikus adatgyűjtéseken túl egyes kutatóközpontok és kutatók is sokat tesznek a téma folyamatos napirenden tartása érdekében. A nők és férfiak társadalmi-gazdasági helyzetéről a TÁRKI kiadásában 1997 és 2011 között rendszeresen megjelenő Szerepváltozások című tanulmánykötet-sorozat számolt be4. Gregor és Kováts (2018) fókuszcsoportos és nagymintás kérdőíves kutatásuk eredményei alapján készült Nőügyek 2018 című kötetükben szintén átfogó és érzékletes leírást adnak a nők hazai helyzetéről. Munkájuk egyik lé nyeges üzenete, hogy a nők életesélyeit negatívan befolyásoló tényezők többsége a munka és a gondoskodás közti feszültség köré szerveződik.

Az orosz–ukrán háború által kiváltott menekültválság egy világszinten is növekvő migrációs trendbe illeszkedik. A 2022-es történelmi csúcs (6 millió új bevándorló) után 2023-ban az OECD-országokba újonnan érkező, tartós bevándorlók száma újra minden korábbinál magasabb, 6,5 millió fő volt, és ezen kívül 4,7 millió ukrajnai menekült is OECD-államokban talált menedéket, illetve telepedett le. Az újonnan érkező menekültek és menedékkérők száma is rekordmagas világ szerte, amelynek csak egyik forrása az ukrajnai menekültválság (OECD 2024). Az ukrajnai háború 2022. eleji kitörése óta rekordszámban érkeztek Magyar országra is menekültek: a tanulmányban bemutatott kutatás adatfelvételének időpontjáig, 2023 októberéig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslése szerint hozzávetőlegesen 3 millióan lépték át az ukrán–magyar határt (beleértve az Ukrajnából közvetve, Románián keresztül érkezőket is), akiknek többsége rövid tartózkodás után továbbment Nyugat-Európa felé vagy még távolabbi országokba, más kontinensekre. 2023 októberében, az adatfelvétel idején 35 ezer menedékes (temporary protection) státusszal rendelkező ukraj nai menekült élt Magyarországon az ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező menekülteken kívül, akik magyar állampolgárságuk miatt nem kaphatnak menedékes státuszt (UNHCR 2023), és akik számának becslésére nincs hozzáférhető hivatalos és rendszeresen frissített adat. Az ukrajnai menekültek köre tehát jogi szempontból élesen kettéválik Magyar országon, hiszen az egész Európában elérhető menedékes státuszra jogosult ukrán állampolgárok és az ukrán–magyar kettős állampolgárságú, főként kárpátaljai magyarok, bár sok szempontból egymást átfedő, de elvileg más jogi keretben élhetnek Magyarországon. A menedékes státusszal rendelkezőknek pénzbeli és természetbeni ellátások és jogok járnak, például adott, de változó feltételek mellett lakhatás és napi háromszori étkezést biztosító ellátás, ingyenes vasúti utazás, egészségügyi és szociális ellátás, oktatás, munkavállalás. A magyar állampolgársággal is rendelkező ukrajnai menekültek egyedülálló helyzete az állampolgárság, nyelvtudás, és magyarországi kapcsolatháló adta egyértelmű előnyökből fakad, de a magyar állampolgárság mint magasabb rendű jogi státusz nem várt hátrányokkal is jár annak ellenére, hogy elvileg ugyanazok kal a jogokkal rendelkeznek és ugyanazokra az ellátásokra jogosultak, mint a menedékes státuszúak.

Önmagában egy osztályzatnak vagy tesztpontszámnak alig van információértéke mindaddig, amíg nincsenek megfelelő viszonyítási pontjaink. Ezek hiányában például nem tudhatjuk biztosan, hogy az adott tanuló milyen tevékenységek elvégzésére képes, a jól vagy rosszul teljesítők közé tartozik-e, valamint hogy teljesítménye hogyan változott. Emellett az is lényeges lehet, hogy milyen erőforrások álltak a tanuló rendelkezésére felkészülése során. Egy-egy tanuló fejlődésének hatékony támogatásához ezek az információk nélkülözhetetle nek. Az oktatási rendszerek teljesítményének megítélése és azok fejlesztésé hez szükséges beavatkozási pontok feltárása során e témakörök ugyancsak központi jelentőségűek. Kulcsfontosságú kérdés tehát, hogy egy adott ország iskolarendszere milyen tudással képes felruházni állampolgárait, nemzetközi összevetésben hogyan értékelhetők a teljesítmények, milyen irányba változnak az eredmények, s végül, hogy mennyiben függenek a teljesítmények a tanulók családi hátterétől, a család erőforrásaitól. Tanulmányunk e kérdéseket tárgyalja Magyarország közoktatására fókuszálva az ezredfordulótól kezdődően a tanulói teljesítmények tükrében, kiemelten kezelve a hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása óta eltelt időszakot.1 Magyarország a kezdetektől, az 1970-es évek óta részt vesz a fontosabb nem zetközi tanulói tudásvizsgálatokban, amelyek az oktatás különböző területein és szintjein kínálnak rendszeresen információkat a tanulók tudásáról és az oktatási rendszer teljesítményéről. Tanulmányunkban az International Associa tion for the Evaluation of Educational Achievement (IEA) által koordinált, a 4. évfolyamos tanulók szövegértését vizsgáló PIRLS2 és a 4. és 8. évfolyamos tanulók matema tika és természettudományos tudását mérő TIMSS3, valamint az Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD) által szervezett, 15 éves tanulók szövegértését, matematikai és természettudományos tudását mérő PISA- vizsgálat4 elmúlt 20 évének eredményeit foglaljuk össze. Ezen kívül néhány olyan mutató időbeli alakulását is áttekintjük, amelyek az EU oktatáspolitikai prioritásait tekintve kiemelkedő jelentőséggel bírnak.