Sorozatok

Mi hiányzik ahhoz, hogy a volt szocialista országok iskolázatlan népessége munkához jusson az Európában (vagy éppen Latin-Amerikában) kialakult szinten? Alighanem ez a hazai és kelet-európai munkaerő-piaci kutatás legfontosabb megválaszolatlan kérdése. A posztszocialista országok lemaradása e téren olyan mértékű, és olyan mértékben régió-specifikus, hogy megértésében sem a világméretű tendenciákra (’skill-biased technological change’), sem a régió országai között élesen eltérő intézményi sajátosságokra (minimálbér, segélyrendszerek, foglalkoztatáspolitika) való hivatkozás nem segít. Sem az iskolázatlan népesség méretére és – ennél fogva átlagos várható képességeire –, sem a relatív bérekre, sem a relatív kognitív készségszintre vonatkozó adatok nem jelzik előre a közös, régiós szintű munkaerő-piaci kudarcot. Az európai munkaerő-felmérések (EU-LFS) vizsgálódásunk időszakára vonatkozó, 2008-as adatai szerint a képzetlenek foglalkoztatási rátájában megfigyelhető kelet-nyugati különbség 24,5 százalékpont volt, sokkal nagyobb, mint a régiókon belüli szórások (8,9 százalékpont a volt szocialista országokban és 9,5 a nyugati EU-országokban). Egy országszintű regresszió, melynek egyetlen magyarázó változója egy Kelet-Európa dummy, a foglalkoztatási ráták teljes varianciájának 61%-át magyarázza. Egy hasonló, egyváltozós, egyéni adatokon becsült foglalkoztatási logit modell helyesen osztályozza a férfiak 72,7 és a nők 54,4%-át, valamint az összes megfigyelés 59,4%-át. Az iskolázatlan népesség abszolút és relatív foglalkoztatási rátái csak Romániában és Szlovéniában haladják meg a nyugati EU-országoktól súlyosan lemaradó Belgium mutatóit, minden más volt szocialista ország rosszabbul teljesít, mint bármelyik nyugati EU-tagállam. A képzetlenek képzettekhez viszonyított foglalkoztatási rátája nem éri el a 45%-ot Bulgáriában, Észtországban, Lettországban és Magyarországon, a 40%-ot Csehországban és Lengyelországban, illetve a 35%-ot Litvániában és Szlovákiában.

A magyarországi roma népesség kedvezőtlen társadalmi és gazdasági helyzete és ebből fakadóan leszakadása gyakori téma a közbeszédben, de az eszmecsere gyakran nélkülözi az adatokat. Ebben a tanulmányban igyekszünk összeszedni a romák helyzetét bemutató legfrissebb indikátorokat az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás és az egészségi állapot területén.2 A téma jelentősége nem kérdéses: becslések szerint az ország lakosságának kb. 6-7%-át kitevő roma lakosság a társadalom legszegényebb, leginkább kirekesztett, azaz összességében legsérülékenyebb csoportja. A cigányok és a többségi társadalom közti különbség a rendszerváltás óta lényegében folyamatosan nő, főként a cigányság lakóhelyi szegregációja és a társadalmi tér egyéb szegmenseiben, elsősorban az oktatás területén érzékelhető elkülönülés miatt. Emellett a romák iskolai és munkaerő-piaci pozíciója továbbra is gyenge, ami a szegénység tartós fennmaradásához és mélyüléséhez vezet. Mindez gyakran párosul a romákat körülvevő negatív, nem ritkán ellenséges légkörrel, ami a többségi társadalom nagyobb része felől érkező előítéletekben és diszkriminációban testesül meg, tetézve mindezt azzal, hogy a romák az elmúlt évtizedben a szélsőjobboldali mozgalmak céltáblájává váltak (Bernát–Juhász–Krekó–Molnár 2012). Hiába a civil és állami tevékenységek a roma integráció területén, az összképen ezek a programok se igen javítanak.

Ez a tanulmány a szakirodalomban elsőként számol be egy teljes középiskolai kohorszot képviselő, országosan reprezentatív mintán a magyarországi roma tanulók középiskolai pályafutásáról és egyetemi továbbtanulási esélyeiről. A kritikus pontra, a középiskolai végzettség megszerzésének kérdésére összpontosítunk. Ahogy a rendszerváltás utáni magyar társadalom egyik legnagyobb jelentőségű eredményét az érettségit adó középiskolák tömeges elterjesztésével, és ezzel az egyetem felé vezető utak széles körű demokratizálásával érte el, úgy a leszakadó rétegek hátrányai a középiskolai lemorzsolódás tekintetében mutatkoznak meg a legélesebben. Ez az a törésvonal, ahol a mai magyar társadalom kettészakad a tudáshoz és az emberhez méltó élet lehetőségéhez hozzájutó fiatalokra, illetve azokra, akik a tudás lehetőségétől meg vannak fosztva, s ezért tartós szegénységre és társadalmon kívüliségre ítéltetnek. Azoknak a fiataloknak, akik a mai Magyarországon nem tudnak valamilyen középiskolai végzettségre szert tenni, tartósan munkanélküli létre vagy rendszertelen foglalkoztatásra kell berendezkedniük.1 A most húszéves roma fiatalok közül minden második ilyen helyzetben van. Ilyen kilátásokra számítva, igen nehéz társadalomba beilleszkedő életformát kialakítani. A másik nagy kérdés az érettségi megszerzése és az egyetemi továbbtanulás. Amíg a rendszerváltás utáni években a húszéves roma fiataloknak gyakorlatilag esélyük sem volt érettségit szerezni, addig mára már minden ötödik érettségivel rendelkezik. A főiskolákon és egyetemeken ugyan még ma is nagyon kevés roma fiatalt találunk, de a korábbi helyzethez képest itt is tapasztalunk némi elmozdulást: napjainkban egy roma születési évjárat 4-5%-a iratkozik be valamilyen felsőoktatási intézménybe.

A 2009-ben kibontakozó gazdasági válság több csatornán keresztül is hátrányosan érintette a fiatal felnőttek háztartásainak jövedelmi helyzetét, megélhetését. A munkanélküliség növekedése a háztartások munkajövedelmeit csökkentette, ami különösen sújtotta a fiatalokat Magyarországon és más EUországokban is (Gáti et al. 2012). A munkajövedelmek csökkenése mellett a fiatalok megélhetési nehézségei azáltal is fokozódtak, hogy a válságkezelési intézkedések az állami transzferből származó háztartási jövedelmeket (családi támogatás, szociális segély) is csökkentették (Tóth–Medgyesi 2011). Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy hogyan alakult a fiatal felnőttek életkörülménye és jövedelmi helyzete a gazdasági válság idején Magyarországon, a többi EU-tagállammal összehasonlításban. A gazdasági válság során jelentősen növekedett a fiatalok körében mért munkanélküliségi ráta. A 15–24 évesek munkanélküli rátája az EU-országok átlagában a válságot megelőző év 16%-os értékéről 2012-ben 23%-ra emelkedett (EC 2013). Magyarországon a fiatalok munkaerő-piaci helyzete az EU-átlagnál is kedvezőtlenebben alakult, pl. a 15–24 évesek munkanélküliségi rátája 2008-ban 20% volt, ami 2012-re 28%-ra emelkedett. A munkanélküliségi ráta növekedése a fiatalok körében nagyobb mértékű volt, mint a teljes aktív korú népesség körében, amely Magyarországon az EU-átlaghoz hasonlóan 3 százalékponttal növekedett 2008 és 2012 között (8%-ról 11%-ra). A posztindusztriális társadalmakban a meghosszabbodott iskoláztatás, a fiatalokat sújtó magas munkanélküliség, a családalapítás későbbre halasztása miatt a fiatalok önállósodása egyre jobban kitolódik. Egyre több fiatal marad a nagykorúság elérése után is bizonyos szempontok szerint szüleitől függő helyzetben. Ez az ún. „posztadoleszcens” életszakasz a fiatalkor és a felnőttkor közé ékelődik, és a két életszakasz közötti időben többé-kevésbé elnyúló átmenetet jelenti (Vaskovics 2000).

Sajátos kettősség jellemzi a háztartások megtakarításainak közgazdasági és gazdaságpolitikai megítélését. A lakossági megtakarítások egyfelől kiemelkedő szerepet játszanak a nemzetgazdaságok beruházásainak finanszírozásában és külső pénzügyi egyensúlyában. Ugyanakkor a háztartások fogyasztása minden országban döntő mértékben befolyásolja a GDP növekedését, mivel a GDP felhasználási oldalának legnagyobb komponense. S mivel a háztartások megtakarítása a rendelkezésre álló jövedelemből a fogyasztásra költött összegek után fennmaradó rész, nagyobb fogyasztás kisebb megtakarítást jelent. Azaz, adott jövedelemből magas lakossági pénzügyi megtakarítás kisebb fogyasztást (GDP-t), de jobb pénzügyi egyensúlyt, ezzel szemben alacsony megtakarítás több fogyasztást, de nagyobb külső pénzügyi sebezhetőséget eredményez. A gazdaságpolitikák e dilemmák között próbálnak egyensúlyozni – mint tanulmányunkban látni fogjuk – viszonylag kevés sikerrel. A 2008. évi nemzetközi pénzügyi válság máig tartó súlyos pénzügyi sokkot és egyensúlytalanságot okozott a világban. A válságnak az államadósságokra gyakorolt negatív hatásai és azok kezelési lehetőségei nagy teret foglalnak el a szakirodalomban, és az amerikai és az európai gazdaságpolitikának is a középpontjában áll. Viszonylag kevesebb szó esik a háztartások megtakarítói magatartásáról a válság előtt, illetve annak pénzügyi és reálgazdasági következményeiről a válság után. Az ingatlanbuborék mint a válság egyik közvetlen előidézője, majd az ingatlanpiac összeomlása széles körben elemzett téma. A háztartások pénzügyi megtakarításainak globális csökkenése és a válság előtti eladósodása azonban legalább ennyire fontos tényező, amely az európai gazdaságok növekedési kilátásait mind a mai napig rontja.

A 2000-es évek közepéig a magyarországi migrációs szakirodalomban – két kivételtől eltekintve1 – a magyarok külföldi munkavállalásának, illetve külföldre távozásának kutatása szinte nem létezett. A külföldre irányuló migráció elemzésére csupán két közvetett (a migrációs potenciál, illetve a hazaküldött jövedelmek) és két közvetlen, de igen megbízhatatlan makrostatisztikai forrás, a nemzeti statisztikai hivatalok és az Eurostat tükörstatisztikái, valamint a KSH kivándorlási adatokon alapuló hivatalos statisztikái álltak rendelkezésre.

Ha van egy jó hőmérőnk, ez nagyban segítségünkre lehet abban, hogy megtudjuk: milyen hideg van odakint. Kevésbé hasznos azonban a hőmérőt arra használni, hogy megtudjuk: miért van hideg.1 2009-ben világossá vált, hogy van egy jó hőmérőnk és ez alapján bizony elég hideg van odakint. Azt, hogy mért lehet hideg, a kutatásunk kapcsán kibontakozott tudományos2 és közéleti3 viták során próbáltuk megérteni. 2013-ban lehetőségünk nyílt arra, hogy ugyanezt a hőmérőt használva ismét megmérjük a külső hőmérsékletet. Megállapítottuk, hogy a külső hőmérséklet nem sokat változott, de ha mégis, akkor valamivel barátságosabb lett az idő. Ezúttal azonban nem elégedtünk meg az átlaghőmérséklettel. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az hol miként változott. Meglepő módon azt találtuk, hogy ahol 2009-ben kellemesebb volt az idő, ott 2013-ban barátságtalanra fordult. A hűvösebb területeken pedig most valamivel melegebbet mértünk. Mivel a hőmérőnket mindkét alkalommal ugyanoda helyeztük, egy pillanatra az a benyomásunk támadt, hogy esetleg más Nap sütött négy évvel korábban, mint most. Akárhogy is van, annyi biztos, hogy az ilyen mértékű hőmérsékletingadozás egészségkárosító következményekkel is járhat, pláne ha hozzátesszük, hogy a javuló mutatók ellenére alapvetően hideg van.

Ebben a tanulmányban a nemzeti identitás, a bevándorlókkal kapcsolatos vélekedések és a társadalmi konfliktusok érzékelésének kérdéskörét járom körül. A tanulmány többek között arra keresi a választ, hogy az 1992 és 2014 között eltelt két évtizedben – mely időszaknak a közepére esik az Európai Unió bővítésének legintenzívebb szakasza – hogyan változott a magyarok és a térségben élő más nemzetek nemzeti kötődése és európai identitása. Az idősoros adatokból arra is választ kaphatunk, hogy abban az időszakban, amikor a munkaerő szabad áramlása először korlátozottan, majd teljesen megvalósult az EU országain belül, változott-e a bevándorlókkal és más kisebbségekkel kapcsolatos elutasítás mértéke. Ahol erre lehetőség van, az attitűdöket nemzetközi összehasonlításban is elemzem. A tanulmány aktualitását Magyarország esetében az ezredforduló óta elmérgesedett politikai, közéleti és etnikai konfliktusok adják: vajon a vizsgált korszak végén menynyire érzékelnek a magyarok konfliktusokat a különböző társadalmi csoportok között? A nemzeti identitás témájában számos empirikus vizsgálat született a rendszerváltást megelőzően és azt követően egyaránt (lásd pl. Csepeli 1985, 1992; Csepeli–Örkény 1998). Az 1995-ös International Social Survey Program (ISSP) alapján kapott eredmények rámutattak, hogy a nemzeti érzések és a különböző identitáselemek – mint például magyarországi születés, magyar állampolgárság, kereszténység, nyelv, önbesorolás – eltérő, de gyakorlatilag változatlan súllyal jelentek meg a magyarok identitásszerkezetében (Csepeli– Örkény 1996; Csepeli et al. 2004)

A késő XIX. és korai XX. századi közgazdasági kutatások egy jó része a cikluselméletről szólt. Arról, hogy mint az élet más területein, a gazdaságban és a társadalomban is létezik egy élettartam-modell, amelyben új dolgok születnek, élik reneszánszukat, majd eltűnnek, ez pedig az egész gazdaságra kihatással van. Ebben a tanulmányban arra keressük a választ, hogy vajon fellelhetőek-e a magyar gazdaságban és társadalomban különböző hosszúságú ciklusok, amelyek időről időre megismétlődnek, és amennyiben igen, akkor mi befolyásolja e ciklusok mozgását.

Tanulmányunk végső kérdése: változott-e és ha igen, miképpen, a redisztribúció iránti kereslet a válság időszakában az Európai Unió országaiban és Magyarországon? Befolyásolta-e a redisztribúció iránti keresletet az, hogy az egyes országok mennyire mély válságot éltek meg, illetve az, hogy a gazdasági visszaesés után sikerült-e kilábalni, és ha igen, milyen gyorsan? A magyarázat-kísérlethez előbb nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk meg a redisztribúció iránti kereslet, a jóléti állam kiterjedt ellátásaival kapcsolatos attitűdök lakossági meghatározóit, majd rátérünk a magyarországi trendek elemzésére. Tanulmányunkban először az adatokat és a kutatási kérdéseket ismertetjük (2. fejezet). Ezután nemzetközi összehasonlító elemzést mutatunk be a 2009-ből és 2014-ből származó adatokon (3. fejezet), s azzal a feltételezéssel élünk, hogy az állami újraelosztás iránti keresletnek vannak ország-specifikus meghatározói, és vannak olyan tényezők, amelyek függetlenül az egyes országok makro- (országszintű) jellemzőitől, általánosságban határozzák meg az egyének redisztribúciós keresletét. Ez utóbbi tényezők beazonosítására regressziós elemzéseket végzünk és a válaszadók egyéni jellemzői alapján igyekszünk megbecsülni a jóléti újraelosztással kapcsolatos attitűdjeiket. A nemzetközi összehasonlító elemzést követően, a tanulmány 4. fejezetében azt vizsgáljuk, hogy milyen trendeket figyelhetünk meg Magyarországon a redisztribúció iránti kereslet, a jóléti állam kiterjedt ellátásaival kapcsolatos attitűdök lakossági meghatározóit illetően. Elemzésünk illeszkedik korábbi, e témába vágó munkáinkhoz. Magyarországon egymást követő vizsgálatok sora mutatta be, mennyire erős az állami gondoskodás kereslete (Csontos–Kornai–Tóth 1998; TÁRKI 2007; Tóth 2008, 2010). Egyes tanulmányainkban igyekeztünk feltárni, hogy mennyire gyökereznek régebbi tradíciókban, illetve mennyire kapcsolódnak más értékekhez és beállítottságokhoz a magyar társadalom paternalista attitűdjei (Fábián–Tóth 2008; Tóth 2010; Keller 2010).