Gyorsjelentés a kutatásról 3. kötet: A Monitor szegénységgel és deprivációval kapcsolatos adatainak összevetése más adatforrásokkal

Szeitl Blanka

Gyorsjelentés a kutatásról 3. kötet: A Monitor szegénységgel és deprivációval kapcsolatos adatainak összevetése más adatforrásokkal

A Monitor kutatás gyorsjelentésének 2. kötete már foglalkozott azzal, hogy vannak-e és milyen nagyságrendben olyan csoportok, amelyeket a súlyozással nem helyrehozható módon vesztünk el az adatfelvétel során. Azt is vizsgálta, hogy a kimaradó csoportok a jövedelemeloszlás mekkora hányada felett rendelkeznek (ami adott esetben lényegesen nagyobb lehet a népességbeli arányuknál), valamint magának a Monitorból felrajzolható jövedelemeloszlásnak az alternatív adatforrásokkal való összevetését is tartalmazta. Mindent összevetve azt találta, hogy a TÁRKI Háztartás Monitor a jövedelemeloszlás alján valószínűleg a népesség mintegy 2,5–3 százalékát rosszul reprezentálja, a jövedelemeloszlás tetején viszont mintegy 5-8 százalék maradhat ki belőle (TÁRKI, 2016). A TÁRKI Monitor adatfelvételéből (és általánosságban a survey jellegű felvételekből) összesen három lépcsőjében maradhatnak ki a jövedelemeloszlás alján található népességcsoportok. Ezek a lépcsők rendre a mintavételhez, a kérdezőbiztoshoz és magához a kérdezetthez köthetőek.1 A bevezetőben bemutatjuk, hogy mely lépcsőben mely csoportok maradhatnak ki elméletileg, majd az írás későbbi részeiben a Monitor adatain keresztül megvizsgáljuk, hogy kik maradnak ki a kutatás megvalósítása során „alulról” a gyakorlatban. Az alsó (szegényebb) társadalmi csoportok alulreprezentálásához vezethet mintavételi hiba formájában a nem teljes mintakeret és a mintavétel struktúrájának olyan specifikálása amely „nem kedvez” a hátrányosabb helyzetű régióknak/területeknek (hiszen itt nagyobb valószínűséggel találnánk hátrányosabb helyzetű háztartásokat is). Ez a hiba a mintába kerülő települések kiválasztásakor jelenik meg: hiába törekszünk a valószínűségi minta véletlen kiválasztására, a települések, vagy településcsoportok más (addig, vagy akkor ismeretlen) tényezők mentén alulreprezentáltak lehetnek. A többlépcsős mintavétel következő lépcsőjében, a mintakeret a település magánháztartásokban élő lakossága, mely nem tartalmazza például az intézményi háztartásokat 2 (szociális bentlakásos intézményekben lakókat, börtönnépességet, stb.), de egy címlistás kiindulópontokra alapozott, vagy egy véletlensétás vizsgálat nem tudja lefedni a lakcímmel nem rendelkezőket (például hajléktalanokat, vándorló népességet, stb.) sem. A mintavétel utolsó részében is sérülhet a személyek vagy háztartások azonos (vagy legalábbis pontosan ismert) mintába kerülési valószínűsége, a kérdezőbiztoshoz köthető torzításon keresztül, azaz a személyek/háztartások megtalálása már nem csak módszertani és statisztikai számításokon múlik. Itt a probléma esetleges kérdezői szelekció lehet, ami a településen belüli szegény részeket, szegregált övezeteket, illetve telepeket 3 szándékolt vagy nem szándékolt módon „kiejti”. A torzítás utolsó lehetséges színtere a válaszadóhoz köthető, a válaszadási hajlandóság, illetve a kérdőíven belül bizonyos információk elhallgatásának formájában.

Látszik tehát, hogy a potenciális hibaforrásokat két kérdésre tudjuk leszűkíteni. (1) A többlépcsős mintavétel során, a települések kiválasztásakor, mennyire reprezentáljuk a magyar településállományt nem csak azok mérete és elhelyezkedése, hanem a szegényebb, elmaradottabb, hátrányos helyzetű települések arányai szerint? (2) A kiválasztott településeken felvett mintával milyen sikerességgel tudjuk megbecsülni a szegénység mérhető indikátorait a teljes népességben? A tanulmány e két kérdés megválaszolását tűzi ki célul úgy, hogy ahhoz a Monitor vizsgálat 2015-ös adatait használja. 

A TÁRKI Monitor vizsgálata mintavételi szempontól kifejezetten sztenderd kutatásnak számít, hiszen többlépcsős rétegzett mintavételre alapszik, melynek utolsó lépcsőjében címlistás adatfelvételről van szó. Ezek alapján eredményeink minden hasonló felépítésű kutatás eredményeire általánosíthatóak.