Series

2020 elején a világot váratlanul és sokkszerűen érte a Covid–19-járvány miatt kitört nemzetközi gazdasági válság. Az új koronavírus terjedése ellen a legtöbb ország a bezárkózás (lockdown) elrendelésével reagált, korlátozva a kijárási és lakhelyelhagyási lehetőségeket és az országok közötti utazástszállítást, ami megbénította a gazdaságok működését. A személyes interakciókra épülő ágazatok (idegenforgalom, vendéglátás, személyi és kulturális szolgáltatások) azonnal összeomlottak, de más ágazatok, mint például a feldolgozóipar is hatalmas károkat szenvedtek. Még azok az ágazatok is, amelyek termékei iránt a kereslet többé-kevésbé fennmaradt, a határátlépések nehézségei miatt nem jutottak a termeléshez szükséges inputokhoz, ami korlátozta a termelésüket. A válságot megelőző években kiépült nemzetközi termelési-ellátási láncok, amelyek behálózták a világot és a világtermelés fontos elemévé váltak, hirtelen megszakadtak vagy akadoztak. A jelenlegi válság különlegessége, hogy – minden korábbi krízissel ellentétben – azt nem a gazdaságok, a nemzetközi pénzügyi vagy kereskedelmi rendszer valamilyen belső zavara váltotta ki, hanem egy olyan külső, nem gazdasági jellegű tényező, amely a nemzetközi termelés (kínálat) és kereslet valamennyi elemére hat. A szabad mozgás korlátozása visszaveti az áruk és szolgáltatások termelését, az ennek következtében előálló magas munkanélküliség és jövedelemkiesés pedig korlátozza a háztartások fogyasztását. A bizonytalan kilátások miatt a cégek és a lakosság beruházási hajlandósága pedig minimálisra zsugorodik. A jelenlegi válság másik – az előzővel összefüggő – különlegessége, hogy a pandémia kimenetele, időtartama és mélysége sem ismert. Ennek következtében nemcsak a tényleges és közvetlen károk hatnak negatívan a gazdaságokra, hanem a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság, amely a gazdasági szereplők percepcióin keresztül közvetve is jelentősen rontja a gazdasági kilátásokat.

A társadalom idősödése Európa-szerte kihívást jelent, egyfelől a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága, másfelől az egészségügyi kiadások, idősgondozásra fordított források várható megugrása miatt. Az idősödés kulcskérdése, hogy hogyan alakul az egészségi állapot a kor előrehaladtával, mivel a jobb egészséggel bírók tovább képesek aktívak maradni a munkaerőpiacon, jó eséllyel magasabb a fogyasztásuk is és nem, vagy csak később szorulnak ápolásra, így az egészségügyi rendszerre is kisebb terhet rónak, és az aktív korú családtagoknak sem kell csökkenteniük a munkaidejüket, sőt akár segítségre is számíthatnak az idősebb generációtól. Ennek megfelelően az Európai Unió az aktív idősödést (active ageing) tűzte ki társadalompolitikai célként, amelyet 2012 óta az UNECE (Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága) és az Európai Bizottság kezdeményezésére az ún. Aktív Idősödés Indexével (Active Ageing Index – AAI) számszerűsítenek (Zaidi, 2013). Az AAI egy súlyozott jóléti mutató, amely 22 indikátort ölel fel négy területen: (1) foglalkoztatás; (2) társadalmi részvétel (pl.: önkéntes munka, politikai aktivitás, családi kapcsolatok); (3) önálló, egészséges és biztonságos életvitel (pl.: fizikai aktivitás, hozzáférés az egészségügyi ellátásokhoz, pénzügyi biztonság); valamint (4) az aktív idősödést támogató környezet és képességek (pl.: szociális háló, várható életévek egészségben) (AAI, 2018). Ezek alapján az EU-országokat négy csoportba sorolták, Magyarország a közép-európai és mediterrán országokkal együtt abba a klaszterbe tartozik, ahol az összes, de különösen a társadalmi részvétel területén gyenge a teljesítmény. Az aktív idősödés koncepciója leginkább az északi országokban valósul meg. Magyarország összesített AAI-pontszáma továbbra is alacsony európai összevetésben, de folyamatosan javul, főként a foglalkoztatás terén 2008 és 2016 között elért jobb mutatók miatt (AAI, 2018). Szintén az idősödő társadalmak tudományos alaposságú megismerése és a döntéshozók támogatása hívta életre a SHARE (Survey of Health, Ageing and Retirement) nemzetközi projektet, amely az ötven évesnél idősebb népességet kérdezi, főként egészségről, idősödésről, nyugdíjba vonulásról. A panelfelmérés előnye, hogy egyéni szinten vizsgálhatóak az egészségi állapot, az egészségügyi ellátások, a szociális háló és a munkavállalás közötti összefüggések Európa-szerte. Tanulmányunkban az aktív idősödés fogalmának tág keretein belül két területtel, az egészségi állapottal és a munkaerő-piaci helyzettel foglalkozunk. A következő, 2. fejezetben röviden bemutatjuk a SHARE-adatbázist, amely alapján a 3. fejezetben összevetjük a még aktív korú idősek (57–64 évesek) és az idősek (65 éven felüliek) egészségét Magyarországon, Középés Kelet-Európában és a nyugati országokban. A 4. fejezetben az aktív korú idősek foglalkoztatottságának trendjét mutatjuk be. Végül kísérletet teszünk a gyermekkori körülmények, az egészségi állapot és a munkaerő-piaci helyzet összefüggéseinek feltárására a már említett országcsoportokban. A tanulmányt az eredmények összegzése zárja.

A fejlett országokat, így az Európai Unió tagállamait, köztük Magyarországot is a gyermekek átlagosnál magasabb szegénységi kockázata jellemzi.1 Az Európai Unió 28 tagállamában a gyermekek jövedelmi szegénységi rátája a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságot követően, 2016-ban közel négy százalékponttal volt magasabb, mint a teljes népesség körében (21 százalék a 17,3 százalékkal szemben). Hasonló arányokat tapasztalunk akkor is, ha más szegénységkoncepción alapuló mutatókat, például a súlyos anyagi deprivációban élők arányát vizsgáljuk: 2016-ban az európai gyermekek 26,4 százaléka, míg a népesség csupán 23,5 százaléka volt érintett. Ez azonban nem volt másként a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságot megelőző időszakban sem; a gyermekek átlagosnál magasabb szegénységi kockázata hosszabb időszakra visszamenően fennáll (Cantillon és szerzőtársai, 2017). A válság, miközben a gyermekek szegénységének növekedésével járt, különbözőképpen érintette az egyes országokat a kiinduló feltételektől, a makrogazdasági sokk jellemzőitől vagy a krízis során folytatott szakpolitikai gyakorlattól függően. Míg Dániában a gyermekszegénységi ráta a válság kitörésekor 9 százalék volt, addig Spanyolországban ennek háromszorosa (27 százalék), Romániában pedig majdnem négyszerese (33 százalék). Voltak olyan országok, amelyeket – a GDP, a foglalkoztatási vagy a munkanélküliségi ráta változását tekintve – nagyon súlyosan érintett a válság, de viszonylag gyorsan kilábaltak belőle (pl.: Írország, Magyarország, az Egyesült Királyság vagy a balti államok). Voltak olyanok, amelyekben a súlyos hatások időben elhúzódtak (jellemzően a déli tagállamok Málta és Portugália kivételével); és olyanok is, amelyek kevésbé vagy szinte egyáltalán nem éltek át visszaesést (pl.: Belgium, Németország, Lengyelország vagy Svédország). Ezzel összefüggésben, a makrogazdasági és a munkaerő-piaci folyamatok szerepe kulcsfontosságú – többek között – a gyermekszegénység alakulásának szempontjából (Cantillon és szerzőtársai, 2017)

A teremben ülő szakmai hallgatóság kissé meglepődve fogadta – a közvéleményben viszont már indulatosabb és kételkedőbb hozzászólások is elhangzottak – Nagy Mártonnak a Magyar Nemzeti Bank alelnökének prezentációját követően (Nagy, 2018), amelyben bemutatta a Konvergencia 2.0 elnevezésű gazdasági koncepciót. Ebben nem kisebb célt fogalmazott meg, minthogy a következő évtized végére meg kell duplázni a lakossági hitelek GDPhez viszonyított állományát. A koncepció 2018 tavaszán hangzott el, közel egy évtizeddel az elmúlt időszak legsúlyosabb gazdasági és hitelválságának kezdete után. A gazdasági stratéga szempontjai és következtetései érthetőek: a makroszintű mutatók javulnak, az 2008–2009-es pénzügyi válságot jellemző kockázati tényezőket sikerült kezelni, és az annyira várt felzárkózásra receptet kell találni. Minden azt mutatja, hogy a gyors felzárkózás a lakosság eladósodását is igényli, illetve fordítva: a GDP növekedése, a gazdaság stabilitása és a hitelezés szabályozási környezete lehetővé teszi a biztonságos, alacsony kockázatokkal járó eladósodást. Ugyanakkor érthetőek a félelmek és az indulatok is. Az adósok mintegy egy millió kölcsön esetében néznek több mint tíz évnyi törlesztés elé, százezres nagyságrendű azok száma, akik még a devizakölcsönök terheit nyögik, akiknek a lakhatása emiatt van veszélyben. És a deviza alapú jelzálogkölcsönökön kívül is volt és van probléma bőven. Minden aggály és félelem mellett azonban azt is el kell ismernünk, hogy számos új intézmény és szabály segíti a mai nehézségekkel küzdő családokat – pl.: a felelős hitelezés szabályozása, Pénzügyi Békéltető Testület, MNBajánlás a követeléskezelésről, Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat, adósságrendezési eljárás (magáncsőd) és egy hét éves stratégiai program a pénzügyi tudatosság fejlesztésére. Ugyanakkor jogos a kritikus hangvétel is ezen intézményék hatékonyságát tekintve. Ezek a félelmek a tanulmány írásakor új megvilágításba kerültek. A pandémia, az egész világot érintő koronavírus-járvány által okozott gazdasági megtorpanás, iparágak nem várt leállása, a munkanélküliségi ráta megugrása újra háztartások százezrei számára okoz olyan súlyos fizetési nehézségeket, amikor a mindennapi élet fenntartása mellett a hiteltörlesztés hátrasorolódik. A konvergencia program megvalósíthatósága és az új válság kiterjedésének megakadályozása miatt is érdemes áttekintenünk, hogy a válságkezelésen túl, hogy alakul az eladósodott családok, háztartások élete, milyen problémákkal küzdöttek/küzdenek, és mi akadályozza az adósságaik elrendezését a 2018– 2019-es „békeévekben”.

Magyarország európai uniós tagságát lényegében egyetlen mértéktartó politikai vélemény sem kérdőjelezi meg, azonban kormányzati részről sokszor igen éles kritikák fogalmazódnak meg nemcsak a brüsszeli bürokráciával kapcsolatban, hanem az Unió egészének politikájával, és különösen a nemzetek feletti döntéshozatallal szemben. Még ellentmondásosabb a magyar álláspont a közös fizetőeszközről, az euróról. Miközben az Unióba való belépéskor vállaltuk, hogy bevezetjük a közös fizetőeszközt, a magyar kormányok az elmúlt 15 esztendőben lényegében keveset tettek ennek érdekében, s a jelenlegi kormányzat szemmel láthatóan egyáltalán nem törekszik a folyamat felgyorsítására, egyre inkább a ködös jövőbe tolja az euró bevezetését. Elsősorban a gazdasági fejlettségben való elmaradottságunkra hivatkozik, de alapvetően pénzügyi autonómiáját félti. Mindezek fényében érdemes megvizsgálnunk, hogy időbeli és nemzetközi összehasonlításban mi a lakosság véleménye erről a két kérdésről, mennyire volt hatékony a kormányzat ellentmondásos kommunikációja ezen a területen. Elemzésünkhöz a Standard Eurobarometer, valamint a Flash Eurobarometer vizsgálatok adatbázisait használjuk, mivel e közvélemény-kutatások jelen tanulmány szempontjából fontos, trendek megállapítására alkalmas kérdéseket tartalmaznak, melyek azonos módszertan alkalmazásával, meghatározott időközönként minden európai uniós országban lekérdezésre kerülnek.

Az EU-tagországok jóléti államainak jelentős kihívásokkal kellett szembenéznie az elmúlt évtizedekben a globalizáció, a munkaerőpiacok rugalmasabbá válása, a társadalmak idősödése és a gazdasági válság következtében. E kihívásokra adott válaszként az európai országok jelentős jóléti reformokat hajtottak végre és részben átértelmezték a jóléti állam céljait, hangsúlyozva az aktiválás és társadalmi beruházások fontosságát (Hemerijck, 2013; Palier, 2010). Ebben a gyorsan változó kontextusban az európai intézményrendszernek a jóléti állam változásaira gyakorolt hatása is egyre fontosabbá vált (Ferrera, 2003), amint azt a 2017-ben kihirdetett szociális jogok pillére1 is mutatja. Az elmúlt évtizedben Magyarországon is jelentős átalakuláson ment keresztül a jóléti állam. A szakirodalom a nyugdíjrendszerben, munkanélküli ellátásban vagy a családtámogatásokban bevezetett reformokat is részletesen dokumentálta (lásd pl.: Cseres-Gergely–Molnár, 2014; Szikra, 2018). Tanulmányunk ebben a kihívásokkal teli és jelentős policy változásokkal jellemezhető időszakban mutatja be nemzetközi összehasonlító vizsgálatok alapján a magyar közvélemény jóléti állammal kapcsolatos véleményeit a többi EU-tagállammal való összehasonlításban, és amennyiben az adatok megengedik, az időbeli változásokra is kitérve. A jóléti attitűdökkel kapcsolatos kutatások rámutatnak arra, hogy a jóléti állami programok összetett beavatkozások, többféle társadalmi célt szolgálnak és az ezekkel kapcsolatos vélemények is több dimenzió mentén vizsgálandók (Roosma és szerzőtársai, 2013). Egyrészt vizsgálhatók a jóléti állam főbb célkitűzéseivel kapcsolatos vélemények (pl.: jövedelem-újraelosztás, szociális biztonság, társadalmi befogadás), illetve, hogy a jóléti államnak mely területeken kell beavatkoznia és milyen mértékben. Egy külön dimenziót jelentenek az újraelosztással kapcsolatos vélemények, egyrészt, hogy mely társadalmi csoportokat tartja a közvélemény támogatásra érdemesnek, másrészt, hogy kinek mennyivel kell hozzájárulnia a jóléti állami kiadásokhoz. Egy harmadik dimenzió azzal kapcsolatos, hogy a jóléti programok mennyire hatékonyak és eredményesek a célok elérése, illetve a források felhasználása szempontjából. És végül fontosak lehetnek a jóléti programok kimeneteivel kapcsolatos vélemények: elérike a programok a tervezett eredményeket (pl.: a szegénység csökkenését), és hogyan értékeli a közvélemény a további hatásokat (pl.: a gazdaságra rakódó adóterheket vagy az erkölcsi kockázatokat)? Tanulmányunkban nem tudjuk a jóléti attitűdök összes komponensét bemutatni. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy a különböző jóléti területeken mennyire értenek egyet a válaszadók a kormányzati beavatkozással és ahol erre van lehetőség azt is bemutatjuk, hogy mennyire elégedettek a jóléti programok eredményességével. Külön foglalkozunk azzal is, hogy milyen az EUszintű jóléti programokkal kapcsolatos támogatás. A tanulmányban bemutatott elemzések adatforrásai a European Social Survey (2006, 2008, 2016, 2018), az International Social Survey Programme (2006, 2016), a European Values Study (2017), a European Quality of Life Survey (2016) és a Life in Transition Survey (2016).

A koronavírus-járvány hirtelen állított példa nélküli helyzet elé mindenkit. Folyamatosan ismertük meg (már amennyire megismertük...), hogy kik a vírus „célcsoportjai”, lettünk – így vagy úgy – „szakértő” ismerői a ragály epidemiológiai hatásmechanizmusának, és szembesültünk azzal, hogy a járvány terjedését korlátozni hivatott intézkedések milyen gazdasági szektorokat, szereplőket, szolgáltatásokat érintettek és hogyan. A járvány gazdasági hatásmechanizmusa hasonlítható ahhoz, amikor természeti csapás áldozatává válik egy ország vagy régió, esetleg hasonlítható ahhoz, hogy a leállás valójában egy hosszú időre elnyúló munkaszünet, de lehet a leállást morális pánik-reakciónak is értelmezni (Mihályi–Szelényi, 2020). Sőt, az is lehetséges, hogy abban a tanulási folyamatban, amibe a járvány miatt kerültünk, idővel és a szaporodó ismereteinkkel saját értékelésünk is folyamatosan változik. El kell ezért mondanunk, hogy a közvéleményt elemző tanulmányunk adatforrásai pontosan mikorra vonatkoznak, még akkor is, ha majd hosszú távon oly jelentéktelennek tűnik az a pár hónap, amit elemzünk. A vírus azonban nemcsak az állampolgárokra, a politikára vagy éppen a termelő és szolgáltató gazdasági szektorokra van hatással, hanem arra az iparágra is, amelyik a köz véleményének a megismerésével foglalkozik. A személyes megkérdezésen alapuló adatfelvételek a kijárási korlátozások időszakában lehetetlenné váltak és e szöveg írásakor nem tudjuk, milyen maradandó károkat szenvednek el a járvány kapcsán lecsökkent társadalmi interakciós szint és megnövekedett bizalmatlansági, bezárkózási tendenciák miatt. Az adatfelvételek között nagyobb szerepet kezdtek játszani a telefonos és az online vizsgálatok, azok összes korlátozottságával és előnyeivel együtt. A kijárási korlátozások közepette még jobban megszaporodtak a bizonytalan mintavételi eljárásokon alapuló adatfelvételek és az ad hoc közlések, ezért – nem állítva azt, hogy minden vizsgálatot felleltünk, és azt sem állítva, hogy amiket felleltünk, valamennyien nagyon megbízható források lennének – jelen tanulmányunkban áttekintünk néhány magyarországi empirikus adatfelvételt, és ezek segítségével foglaljuk össze azt, amit a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos közvélemény alakulásáról tudunk. Kiindulópontunk a Tárki 2020. április vége és május eleje között lefolytatott Covid 2020 című vizsgálata,1 miközben áttekintjük néhány más közvélemény-kutató intézet adatfelvételének eredményeit is, 2 ezek alapján igyekszünk válaszokat adni a következő kérdésekre: – Mennyire becsülik az egyes (közvélemény-) kutatások a munkaerő-piaci hatást? – Mennyire becsülik az egyes (közvélemény-) kutatások a jövedelmi hatást? – Mit mondanak a társadalmi kapcsolatokról? – Mit tudunk arról, hogy a közvélemény hogy értékeli a járvánnyal szembeni kormányzati és önkormányzati intézkedéseket? – Milyen egyéb érdekes és releváns ismereteket tudunk meg az említett kutatási eredmények tanulmányozásával?