Válság idején teremtett mozdíthatatlanság

Negyedszázada váltott rendszert Magyarország. Ennyi idő általában elegendő egy társadalmi berendezkedésnek a bizonyításra: 25 esztendő múltán régen konszolidált demokrácia volt a bonni Németország, céljához ért Finnország vagy Dél-Korea gazdasági felzárkózása. Hazánk viszont 2010-ben távolabb állt Ausztriától, mint 1990-ben. Valamikor a XVIII. század derekán lehetett a lemaradásunk a mindig is az utolérendő Nyugatot jelentő szomszédunktól a mostanihoz fogható.1 Minden lényegbevágó politikai és gazdasági eredményünk ellenére sorra előznek meg egykori térségbeli sorstársaink, Szlovákia, Lengyelország és a többiek. Az 1989-ben még általánosan élenjáró reformországnak vélt hazánk mögött az Európai Unióban már csak Románia és Bulgária van bizonyosan.2 Magyarországon idestova negyven esztendeje, 1973 óta nincsen évtizedes, az emberek legszélesebb csoportjaihoz eljutó, a gazdasági egyensúlyt megtartó növekedés, inkább az ismétlődő válság a jellemző. A legjobb időszak talán 1997 nyara és 2001 között lehetett. Egyébként egymást követték a költségvetési túlköltekezést követő megszorítások és a piacosító reformok ciklusai. A társadalom szociális tagoltságát újrapolarizáló, kilátástalanul leszakadó csoportok sorát létrehozó gazdasági gondok kezdettől elégedetlenségek áradatával terhelték túl az induló demokráciát. A mind végletesebb közéleti szembenállás egyre kártékonyabbá tette a parlamenti váltógazdaság versengését.