A munkaerő-piaci és a politikai részvétel összefüggései nemzetközi összehasonlításban

A politikai részvétel fokmérője a demokráciának, különösen normatív megközelítéssel. Elméletileg különféle formát ölthet, mint a befolyásolás, az érdekérvényesítés vagy az önkifejezés eszköze (Teorell 2006). A politikai részvétel alacsony mértéke a demokrácia hiányosságának minősül, csökkenti a politikai folyamatok legitimációját. Politikusok rendszeresen alkalmazzák saját legitimációjuk alátámasztására a magas politikai részvételt, szavazati arányt. Ugyanakkor tény, hogy az emberek jelentős részét alacsony politikai aktivitás jellemzi. A négyévenkénti országgyűlési választásokon való részvétel sokak életében az egyetlen formális politikai megnyilvánulás, de ez sem teljes körű egyetlen országban sem. A szavazásnál sokkal kevesebben vannak azok, akik a politikai részvétel bármely más formáját gyakorolnák. Vannak, akiket nem érdekel a politika, nem éreznek semmilyen motivációt arra, hogy politikai értelemben megnyilvánuljanak. Mások úgy gondolják, nincsenek lehetőségeik vagy megfelelő eszközeik arra, hogy kifejezzék politikai álláspontjukat, politikai döntéseket befolyásoljanak. A demokratikus berendezkedéseket vizsgáló politikai szociológia számára a politikai részvétel egyenlőtlensége azért jelent érdekes és vizsgálandó problémát, mert a különböző társadalmi csoportok közötti részvételi különbségek megjelennek a politikai döntéshozatalban és a döntések eredményeiben is (Dubrow 2015). Azok a társadalmi csoportok, amelyek csak kevéssé vesznek részt a politikai cselekvésekben, kisebb nyomást helyeznek a politikai döntéshozókra, és így érdekeik kevésbé jelennek meg a döntésekben, közpolitikai intézkedésekben. (Dalton 2017, 3. fej.; Gilens 2012) Ez pedig alapvető problémának minősül a demokrácia működése szempontjából (Lijphart 1997; Rosenstone–Hansen 1993; Schlozman et al. 2012; Dubrow ed. 2014). A politikai aktivitás, annak mértéke vagy iránya, és a társadalmi helyzet közti kapcsolat vizsgálata hagyományos kutatási téma. A politikatudomány klasszikus képviselői (Verba–Nie 1987; Rosenstone–Hansen 1993; Verba et al. 1995) a részvétellel kapcsolatban több magyarázó mechanizmust is számításba vesznek; ezek kiterjednek demográfiai, illetve státusz jellemzőkre, de adott esetben túl is lépnek a szociodemográfiai ismérveken (Brady et al. 1995). A társadalmi egyenlőtlenségek és a demokrácia működése összefügg egymással. Krieckhaus et al. (2014) makroszintű elemzése szerint az egyenlőtlenségek negatívan hatnak a demokráciára, például a jövedelmi egyenlőtlenségek a társadalomban negatívan hatnak a politikához való viszonyra, legyen szó politikai érdeklődésről vagy részvételről (Solt 2008). A gazdasági egyenlőtlenség tehát politikai egyenlőtlenséghez vezet mikroszinten is. Erről a kérdésről legfrissebben Dacombe–Parvin (2021) nyújt alapos áttekintést a Representation folyóirat különszámának bevezető cikkében. Saját kutatásunk szempontjából érdemes kihangsúlyozni, hogy az olyan elemzésekben, ahol státuszismérvek szerepelnek magyarázójelleggel, rendre fontos szerepet kap az iskolázottság és a foglalkozás hatása a politikai aktivitásra. Ezek a hatások nem feltétlen közvetlenül jelennek meg, hanem inkább közvetett módon járulnak hozzá az összetettebb magyarázó mechanizmusokhoz (Persson 2015). Brady és munkatársai (1995) kiemelik, hogy a politikai részvétel egyéni szinten azon múlik, hogy az emberek akarnak-e, illetve meg tudnak-e nyilvánulni politikai cselekvőként. Ez pedig összefüggésben van azzal, mennyire iskolázottak, illetve hogyan és milyen munkával biztosítják megélhetésüket. A politikai részvétel tehát egyfelől motiváció kérdése, vagyis valami érzelmi, tudati késztetés, társadalmi ösztönzés arra, hogy valaki politikailag megnyilvánuljon. Az erre vonatkozó kiterjedt szakirodalmat itt nem tekintjük át, erről lásd Susánszky (2022). Itt csak arra utalunk, hogy ha a politikai részvétel egy szükséglet a demokrácia (jobb) működése szempontjából, akkor az erre vonatkozó egyéni igények valahol egy Maslow-piramis magasabb szintjén helyezkedhetnek el. Másrészt a politikai részvétel lehetőség és képesség kérdése, hogy valakinek van-e ideje, módja a politikai cselekvésre, a közeg, amiben él (család, munkahely) inkább ösztönzi vagy gátolja ebben. A politikatudományi szakirodalom összefoglaló kifejezése erre az erőforrások, mely mögött egyfelől ismét az iskolázottság, másfelől a munkaerő-piaci helyzet jellemzői állnak. Jelen tanulmányunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan határozzák meg az egyének politikai részvételét a végzett munka jellemzői, illetve a munkaerő-piaci helyzet, beleértve azt az esetet is, ha valakinek nincs munkája. Elemzésünkhöz az European Social Survey adatait használjuk. Mielőtt a bemutatjuk elemzésünk eredményeit, a következő részben röviden ismertetjük a legfontosabb korábbi kutatásokat.