Bizakodók és gyanakvók: biztonságérzet és áldozattá válás Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban

Róbert Péter

Bizakodók és gyanakvók: biztonságérzet és áldozattá válás Magyarországon és nemzetközi összehasonlításban

Egy szélesen értelmezett jóllét fogalom keretében nyilvánvalóan helye van a biztonságnak. Életminőségünk rosszabb lesz attól, ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban. A biztonság hiánya félelmet és aggodalmat szül és ez negatívan hat az életminőségre. A biztonság tág fogalom, az emberek a leggyakrabban talán az anyagi biztonságra gondolnak, de fontos a munka biztonsága is. Természetesen az is fontos mindenkinek, hogy biztonságban tudja a családját és a szeretteit. Ebben az írásban a biztonság ennél szűkebb formában szerepel, mondhatni fizikai értelemben, mint a bűnözéshez kapcsolódó áldozattá válás kockázata. Nem lenne értelme belemenni annak mérlegelésébe, hogy miféle biztonságok, vagy azok hiánya befolyásolja jobban vagy kevésbé az élettel való elégedettséget – ez nyilván nagyon függ az egyéntől. Bár készültek ilyen becslések és van olyan kutatási eredmény, amerikai General Social Survey (GSS) adatokon, amely szerint például egy rablás áldozatává válni felér egy kisebb egészségi állapot romlással, nagyjából hasonló mértékű elégedettség rombolást okoz (Cohen, 2008). Az ilyen értelemben vett biztonság (félelem az áldozattá válástól) megjelenik a Stiglitz-jelentésben (The Stiglitz Report) is, amely a szorosan vett gazdasági növekedésen és a GDP értéken túlmutatóan a jóllét szempontjából fontos társadalmi jelenségek széles tárházát tekinti át (Stiglitz, 2010). A téma tehát nem kizárólag kriminológiai jellegű, hiába a biztonság és a bűnözés kapcsolatáról van szó, a hangsúly mégsem az adatszerű bűnügyi statisztikákon, rendőrségi jelentéseken van. Inkább egy szociológiai megközelítésről lehet beszélni, olyan lakossági adatokra építve, amelyek arra vonatkoznak, hogy különböző országokban élő embereknek milyen személyes tapasztalataik vannak bűnesetekkel, áldozattá válással kapcsolatban. Másrészt ez a megközelítés egy ennél szubjektívebb indikátort használ fel, nevezetesen, hogy különböző országokban élő emberek mennyire félnek attól, hogy bűnesetek áldozataivá válhatnak. Biztonságról tehát szubjektív értelemben van szó, valójában a biztonságérzetről. Ez egyértelműen egy érzelmi és pszichés reakció a veszély fennállásának lehetőségére, miközben az áldozattá válás ennél tárgyszerűbb, objektív tény. Az áldozattá válással kapcsolatban felmerül az adatok megbízhatóságának kérdése is. Egy lehetséges feltételezés, hogy a szociológiai kutatások anonim lakossági adatai az áldozattá válás tapasztalatáról teljesebbek, mivel megjelennek olyan esetek is, amelyeket az emberek nem jelentettek, és így kimaradnak a hivatalos bűnügyi statisztikákból (Balkin, 1979). Az ilyen adatok szisztematikus összehasonlítása a hivatalos bűnügyi statisztikákkal ugyanakkor nem feltétlen mutat jelentős eltérést; nem zárható ki, hogy még a lakossági bevalláson alapuló adatok is alulbecsültek. Ez valószínűbb olyan „kényes” bűneseteknél, ahol a látencia magasabb (droghasználattal összefüggő esetek, szexuális bűncselekmények), illetve bizonyos válaszadó csoportoknál (fiatalok, etnikai kisebbségek) (Thornberry–Krohn, 2003). Survey jellegű kutatások esetében előfordulhat a nem válaszolók esetében egy olyan szisztematikusan torzító hatás, hogy korábbi áldozatok vagy az áldozattá válástól jobban félő személyek inkább elzárkóznak a részvételtől és ezért a survey adatok alulbecslik az áldozattá válást, illetve kedvezőbb képet mutatnak a biztonságérzetről (Junger-Tas–Marshall, 1999, 309. o.). Mindenesetre ezt a két mutatót explicit formában használja a Stiglitzjelentés is. Sőt a szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy az áldozattá válás tapasztalata és a biztonságérzet hiánya nem feltétlen kapcsolódik össze. Egy másik összefüggés pedig azt mutatja, hogy a félelem az idősebb és gazdagabb emberek körében erősebb, miközben a fiatalabb és szegényebb emberek körében alacsonyabb (Stiglitz és szerzőtársai, 2009, 195. o.). Jelen tanulmány ellenőrzi a fentebbi állításokat Magyarország, illetve más európai országok esetében, de figyelembe veszi az egyének más jellemzőit is, mint például a nem, a lakóhely vagy az iskolai végzettség.