Célellentétes következmények? Az uniós források hasznosulása Magyarországon

A kohéziós politika az Európai Unió legnagyobb piackorrigáló szakpolitikája, melynek eredeti célkitűzése az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 174. cikke szerint a tagállamok közti gazdasági, társadalmi és területi kohézió előmozdítása, a területi egyenlőtlenségek és a hátrányos helyzetű régiók lemaradásának csökkentése. A kohéziós politika tehát az európai szolidaritás anyagi forrásokban is megtestesülő képviselője, mely felzárkóztatási céllal juttat pénzeket a tagállamoknak. Az 1988-as átfogó reformja óta azonban az Európai Unió kohéziós politikája számos kihívással küzd, melyek fokozatosan aláássák az eredeti célkitűzések megvalósulását. Egyrészt, az EU keleti bővítése után a kohézió helyett a hangsúly a pénzek hatékony elköltésére és a versenyképesség növelésére helyeződött át (Avdikos–Chardas 2016), ami a területi különbségek növekedését, nem pedig mérséklődését vonhatja maga után (Faragó–Varró 2016). Másrészt, a központi forráselosztás erőteljes térnyerése közvetve a területi középszintet1 gyengíti, szintén ellentétben az eredeti szándékokkal. A fentiek alapján az uniós források magyarországi hasznosulásánál háromféle célellentétes következményt azonosíthatunk. Egyfelől, a hatékony költés előtérbe kerülése felveti, hogy a pénzek nem szolgálták a hazai területi egyenlőtlenségek csökkentését. Másfelől, a központi forráselosztás a területi középszintet gyengítette. Harmadrészt, a pénzek elköltése feletti laza uniós kontroll egy alulteljesítő intézményi környezetben korrupt, manipulált pénzelosztást tehet lehetővé, ami a hatékony pénzfelhasználás rovására is megy. A következőkben e szempontok szerint vizsgáljuk az EU-s kohéziós politika forrásainak magyarországi hasznosulását.