Kompország lakói 2022-ben. Az USA, az EU, Oroszország és Kína megítélése a magyar közvéleményben

Tóth István György

Kompország lakói 2022-ben. Az USA, az EU, Oroszország és Kína megítélése a magyar közvéleményben

Magyarország diplomáciai és gazdasági mozgásterét mindig is erősen meghatározta a környezetét befolyásoló nagyhatalmi konstelláció. A politikai elit helyes vagy helytelen politikai, diplomáciai döntéseiről a történetírás utólag mond ítéletet. A lakosság (a választók) véleménye minderről azonban csak azóta lényeges kérdés, amióta létezik demokratikus visszajelzés (választások). E tanulmányban azt vizsgálom, hogy milyen a magyar lakosság képe egyes, Magyarország számára releváns, nagy geopolitikai szereplőkkel kapcsolatban, és hogyan aránylanak egymáshoz a magyar lakosság véleményszerkezetében az Amerikai Egyesült Államokkal, Oroszországgal, az Európai Unióval és Kínával kapcsolatos vélemények. A tanulmányban a rendszerváltástól kezdődően mostanáig terveztem idősorokat e témához kapcsolódóan összeállítani, de kiderült, hogy ilyenek nem léteznek. Az 1990-es évek elején a korábbi hidegháborús bipoláris, orosz–amerikai szembenállásra felállt világrend az egyik pólus kiesésével éppen átment az Amerikai Egyesült Államok által dominált hegemóniába. Az USA akkor a stabil katonai nagyhatalom és a versenyen alapuló kapitalizmus megtestesülése volt. A győztes oldalé, aki „a történelem végének” hírvivője és megvalósítója. A bipoláris világrend felbomlásának vesztese, a Szovjetunió éppen megszűnőben volt, Oroszország nem tudott valódi nagyhatalomként viselkedni. Bár történészkörökben volt tartalmi jelentése az „orosz birodalom” terminusnak, akkor, a gorbacsovi–jelcini szétesés időszakában, igazából kevesen gondoltak úgy Moszkvára, hogy történelmi léptékben rövid távon várható lenne az orosz birodalom visszaépítésére irányuló törekvés megjelenése. Az ezt megelőző időszakban világrendszerekről beszéltünk, ehhez a két nagyhatalomhoz kötötten egymással versengő kapitalizmusról és szocializmusról, de a hozzájuk való viszonyulás nem annyira a nemzeti jellegről, adott országok pozitív vagy negatív megítéléséről szólt, hanem a gazdasági-társadalmi rendről, aminek a reprezentánsai voltak. Ilyen értelemben a hozzájuk csatolt értékek a magántulajdon, demokrácia, innováció, profit, egyenlőtlenség és ezzel szemben a gondoskodás, egyenlőség, biztonság, védelem, állami szabályozás világok között voltak megfogalmazva. Ebben a tekintetben természetesen rendre zajlottak a magyar lakosság preferenciáit feltérképező kutatások – a szabadság versus biztonság, a magántulajdon versus állami tulajdon, az önérdek és a közösségi érdek alternatíváiról stb. –, de ezek nem kötődtek kifejezetten a két nagyhatalomhoz. A rendszerváltás idején Kínát a magyar közvéleményben még az olcsó tömegtermékekkel, a mindent másoló stratégiájával azonosították, és nem jött szóba globális hatalomként a nyilvános magyarországi diskurzusokban – s pláne nem tűnt akkor még reálisnak, hogy Kelet-Európa felé terjeszkedjen. Szó sem volt akkor még a (modernkori) Selyemútról, a Fudanról, a Belgrád– Budapest gyorsvasútról, és bár a keleti nyitás témaköre már az Antall-kormány idején is előkerült, „Kelet” alatt sztenderd módon inkább a távol-keleti „kistigrisek” gazdasági sikerei, a japán gazdasági csoda stb. merültek fel a közbeszédben és a szakirodalomban is. Az Európai Unió gondolata, gyakorlata akkoriban még nagyon friss volt. Az 1993-ban aláírt Maastrichti szerződésen épphogy megszáradt a tinta, nem lehetett tudni, mennyire lesz komoly és mivé fejlődik az akkor még csak szárnyait bontogató, a Közös Piac és az Európai Gazdasági Közösség nyomdokaiban alakuló Európai Unió. Ugyanakkor Magyarországon az utóbbi időben – részben tudatos politikai döntések, részben pedig globális folyamatok eredményeképpen – a figyelem középpontjába kerültek különböző geopolitikai kérdések. A Fidesz–KDNP 2010-es kétharmados választási győzelme után láthatóan erőteljesebb lett a politikai elit ambíciója arra, hogy Magyarországot regionálisan fontos szereplővé tegye, aktív külpolitikát folytasson és nemzetközi tényezőként pozícionálja az országot. A 2015-ös migrációs válság evidensen világított rá Magyarország (és az Európai Unió) globális kitettségére és sérülékenységére, de egyben lehetőséget is adott az ország nemzetközi pozicionálására. A magyar miniszterelnök által 2014-ben meghirdetett stratégia az „illiberális állam” építésére természetszerűen hozta be a fókuszba a világ más részein akár illiberálisnak, akár autokrata rendszereknek nevezett formációk iránti szimpátiákat, illetve ellenérzéseket. Mindez kétségtelenül alapkérdéseket vetett fel Magyarország nyugati rendszerbe történő betagozódásával kapcsolatban, amit 2014-től már nyíltan felvállalva kérdőjelezett meg a magyar politikai elit egy része.