Demográfiai folyamatok: születések, halálozások, korösszetétel

Egy ország népességszáma egy három tagból álló, egyszerűnek látszó összeadás eredménye. A születések növelik, a halálozások pedig csökkentik a népesség számát; a vándorlás előjelét végül az adja meg, hogy a bevándorlók vagy a kivándorlók száma magasabb. Noha a népességszám egy egységes fogalom, mégis az említett három komponens mindenkori nagyságát igencsak eltérő mechanizmusok formálják, amelyek a modern társadalmakban csak laza szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. Így amikor a népesedési folyamatokról beszélünk, a három komponens alakulását önmagában kell értelmeznünk és megértenünk, majd azok végeredményét kell összekötnünk. Összefoglalónk az első két tényező alakulásával, jellemzésével és megértésével foglalkozik, a migráció kérdését e kötetben egy önálló tanulmány (Blaskó–Ligeti–Sik 2014) taglalja. Tanulmányunk utolsó részében – korszerkezet, öregedés – ugyanakkor a migrációs folyamatok következményeit is figyelembe fogjuk venni. E közelítésnek van hagyománya, hiszen a természetes reprodukció fogalma a születések és a halálozások egyenlegét foglalja magába, ám mindannyian tudjuk, és különösen a modern társadalmakban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vándorlás szerepe a mindenkori népességszám, és így a korösszetétel alakulásában egyre erőteljesebb. Magyarország lakosságának száma 1989. január 1-jén 10 588 614 fő, 25 évvel később 2014. január 1-jén pedig 9 877 365 fő volt. A kettő között 600 ezer fölötti különbség van. Ha azonban az 1989 és 2013 közötti születésekkel és halálozásokkal elszámolunk, akkor a napnál világosabb, hogy az elmúlt negyedszázadban ennél is lényegesebb változások következtek be. 2013-ban 35 ezerrel kevesebben születtek és 20 ezerrel kevesebben haltak meg, mint 1989-ben. Az időszak egészében majdnem 900 ezerrel többen haltak meg, mint ahányan születtek, és a népesség csak azért nem csökkent ennyivel, mert az időszak egészében a vándorlási egyenleg pozitív volt